Szükségét éreztem hogy megírjak egy kis történetet, talán ez is ér valamit.

Holnap ünnep van, kitettem a zászlókat  a lépcsőházak fölé. A környéken alig vannak zászlók kitéve, mintha már az ünnep sem lenne az, ami volt, már a szabadság eszméje sem érdekli ez embereket, el vannak fásulva, a sok hazugságtól, ami reájuk zúdul ebben a lelketlen vadkapitalista anyagias világban. Én már nem csodálkozok azon sem, ha a nemzet rohamosan pusztul a sok gonoszság miatt is. Nagy az irigység a rosszindulat a betartás, a bizalmatlanság, a személyeskedés az önzőség. Mi egy maroknyian itt-ott a társadalomban még tartjuk magunkat próbálunk menteni amit még lehet, próbálunk olyan harcosoknak lenni akik a szeretetet fordítjuk a gonoszok felé! Ma egy szeretethiányos világban élünk, ahol kevés az egymásra figyelés, az együttérzés, a tenni akarás a segítségadási kézség. Nehéz ezen változtatni. Ma az iskolában rendhagyó órákat tartottam, a fiaimnak, egy különleges megvilágításból beszéltem az ünnepről a szabadságról. Ennek a lényege a szeretet szabadsága az önzetlenség volt. Figyeltek a srácok, beszéltem nekik az én Március 15. -émről. Ők még nem halottak ilyet.

Tudjátok, számomra kettős ünnep a Március Idusa mert ezen a napon születtem, Erdélyországban. Ott szívtam magamba a hegyi levegőt, tiszta forrásvízen nőttem fel, az őseink földjének kisugárzásait látogattam éveken keresztül, ahová még mindig vissza járok.

Diákjaimnak elmeséltem egy kis történetet: Gyermekkoromban, amikor szoci-korszak volt, nem lehetett ünnepelni a M. 15. –ét, még a dátum nyilvános emlegetése is bűnnek számított.

Szegénység volt, szerényen éltünk. Édesanyánk addig ügyeskedett amíg csak előkerítette a rávalót egy kis családi ünnepségre. Az ajándékokat is saját dolgos kezével készítette el, nehéz bútorgyári munkája mellett, néha még éjszakázva is. A torta sohasem maradhatott ki az ünneplésből. Bármilyen szegényes is volt, a kevés hozzávalókból mégis finom torta készült.

Belesütötte a lelkét a szeretetét. Felfigyeltem akkoriban, ahogy már nagyobb fiú lettem, hogy az asztalon mindig megjelent a három csodás szín a piros-fehér-zöld. Volt amikor a torta krémje fehér, szélei zöldek és benne egy piros virág volt. Máskor amikor kissé gazdagabb volt a torta a krém lett háromszínű, vagy a gyertyák lettek színesek. Amikor serdűlő lettem, akkor kezdet mesélni nekem a Márciusi Ifjakról, a szabadság eszméjéről, arról, hogy milyen nevezetes napon születtem. Ezt a napot tisztelnem kell, a nemzeti összetartozásunkat ápolnom, majd ha eljön az ideje. Akkoriban a 60-70 -as években már dúlt a diktatúra, de a hagyományokat a családban megőriztük. Éveken át titokban, baráti körökben megemlékeztünk csöndesen erről az ünnepről. Teletek múltak az évek, 1989-ben persona nongrata lettem, Temesváron. A reformátusok gyülekezetéhez tartozókat is kezdték, figyelni,  követni, üldözni, zaklatni. A forradalom már a levegőben volt, amikor engem is többször behívtak a szekura. Harmadik alkalommal még azt is felrótták nekem, hogyan merészeltem M.15. –n születni! Hosszú, veszélyes és szomorú történet után kerültem át Magyarországra, még a forradalom előtt. Az óta itt Győrben minden Március15.-én kimegyek a Petőfi szoborhoz ünnepelni ezt a kettős ünnepemet.

Ahogyan teltek az évek az emberek is lassan elfogytak az ünneplésekről, most szomorúan tapasztalom hogy az utóbbi években már alig van pár kisebb csoport ember. Ami még szomorúbb, hogy ide pofátlankodnak a hiteltelenek is, azok akiknek részük volt a szabadság eltiprásában, a másként gondolkodók megfenyítésében és akik a volt nomenklaturista rendszerfenntartókhoz tartoztak, s még ma is azok szekerét tolják. Nem csoda ha az emberek kiábrándultsága igen nagy, s egyre kevesebben hisznek már a szabadságban és a demokráciában. Hiányzik az összetartó erő, a kitartás a szeretet mint kohéziós erő. Ezt megváltoztatni már csak az ifjúságon keresztül lehetne, de sajnos kevesen vagyunk már akik a hitelességet képviseljük és a szeretetet hordozzuk.

Mégis fanatikusan hiszek benne, hogy feléled még a szeretet, s köszönt még a magyarságra szebb jövő!

 Győr, 2010.   Pintye Tamás