Bólyai Egyetemről  Zilahra

Kolozsvárra 2011 május 14 én , fél 2-kor érkeztünk meg Alexel, s rögtön az ünnepségre siettünk, mely a Bólyai egyetem egyik dísztermében az Auditorium Maximum -ban volt megtartva. Mikor odaértünk Tomi már ott volt a társaival szépen felöltözve tógába, palástba, sötétkék sárga selyemmel kombinálva ..

Szép beszédeket mondottak a tanárok, a Dékánjuk, s ők is elbúcsúztak a tanároktól pár emlékezetesebb eseményt felidézve, mely a három év alatt megesett velük, s aztán átvettek a Diplomájukat, a tógákat feldobták a levegőbe ..mely  jelképezte, hogy  a tudomány, amit nekik szántak a tanulmányaik alatt már mind a fejükben van.

Fotózkodás után elvittük újdonsült biológus fiunkat egyik kerthelyiségbe ebédelni.. utána hozzá mentünk lepakolni majd az uszodába mentünk, ahol Alex természetesen úszott egyet fiával Kolozsvár modern olimpiai méretü medencéjében.

Miután kiúszták magukat elváltunk Tomytol, mert mi Alexel mentük Zilah felé.

Tomy pedig az esti bulira készült..

Alex és én kiszálltunk a Popásznál az autóból, mert ott már várt ránk a szállás.. melyet előzőleg Judith foglalt le.

Nem is ismertem rá semmire a Popásznál, se épületnek se faháznak se pataknak pallónak nyoma nincs man.. hiszen 40 év telt el azóta, hogy utoljára ott jártunk Memyvel, Mamykaval, Apuval es Tamással.

Rengeteg építkezéssel feltúrták a természetet, kabannákat, moteleket, vikkendházakat utakat építettek azóta, s az én régi emlékeim csak bennem élnek örökké.. ott mán nyomai nem lelhetők fel abban a környezetben.

Meg a régi fotókon van megörökítve pár szép pillanat, a mi gyerekkorunkból.

Másnap, vasárnap reggel elindultunk Alexel gyalogosan a csomagjainkkal, le a Szilágy megye székhelyre, Zilahra .

Az úton nézelődtem mindenfele, de sajnos nem találtam meg a régi kabannát, ahol oly gyakran voltunk Szüleinkkel, ahol hétvégeken szalonnát sütöttünk és megmásztuk a mészkősziklákat és a Heléna gödröt ... melyről Memykénk legendát mesélt nekünk gyerekeknek. Tamástól tudom, hogy az alabástrom sziklák már rég nincsenek meg, s lejjebb a Gyilkosdombot is elhordták.

Későbben megtudtam Judithtól, hogy merre kellett volna menni ..de kevés volt az idő es nem bírtuk man beiktatni ezt a túrát is .. Majd máskor!

A Brödetet is átépítették és ott egy gyerekparkot alakítottak ki, természetesen teljesen átformálták a környezetet, úgyhogy ott se őrzi semmi a régi gyerekkori emlékképeinket.

A fenyvest elhagyván a Nagyutcán mentünk lefele..s itt is csak hébe-hóba egy-egy kis régi családi ház azokból az időkből..  A központban minden tönkre van, a legtöbb épület siralmas állapotban! A Vigadó, a mozival, lepusztult állapotban, a cukrászda eltűnt, a mi szülőházunkról nem is beszelve, melyet 12 éve lebontottak, s helyette egy üveg bankot húztak fel úgy, hogy a katolikus kis templom, amely a mi szülőházunk mellett volt nem is látszik .. de ez is volt a céljuk, hogy a múltat eltüntessék és átformálják a maguk érdekeinek megfelelően.... A régi Vármegyeháza van egyedül kitatarozva, s a Wesselényi szobor áll még búsan a főtér közepén egy összezsugorított elhanyagolt parkban.

A Kraszna utca elején megérkeztünk a 16 szám alá, amikor csengetni akartunk épp megérkezett Judith a Keresztmamám.

Nagyon örült nekünk s betessékelt azzal az igazi vendégszeretetével, mely a Zilahiakra jellemző!

Nagyon kedves vendéglátásban volt részünk . Nagyon finom ebeddel kínalt meg s közben elbeszélgettünk a családról,  ismerősökről rokonainkról.

Ebéd után Judithka , a lánya és Robert az unoka is elkísértek az autójukkal, ahhoz a mikrobuszhoz mellyel újra Kolozsvárra mentünk vissza, mert onnan volt a vonatunk Temesvár fele. Fárasztó nap után éjfél előtt par perccel értünk haza zuhogó esőben, de rendkívüli változatos élményekkel gazdagodva. Ez volt a mi körutunk Szülőföldemen!

Katalin Kuhn