Tokaj-hegyaljai mozaikok

Dombok hullámzó kontúrjai tűnnek fel a messzeségből. A száguldó kocsi zaja sem zavar, mert a látvány elnyomja azt, és erősíti az emlékeket. A táj hasonlít szülőföldemhez, a hepehupás Szilágysághoz.

Gyermekkori emlékek sejlenek fel, s Tokaj-hegyaljához közeledve lenyűgöz a jellegzetes jól ismert, kúp-szerű csúcs. Megpihenünk a két folyó partján, ahol a Bodrog smaragdzöld hullámaival elvegyül a lomha Tisza szűrkés-kék vizében. Hullámzó, V-alakú sort húz a Bodrog vize, fontoskodva, mintha megszólalna: én is itt vagyok!

Mád szépséges kisvárosába érünk, mely szőlődombok közé ékelődve emlékeztet szülővárosomra, a régi Zilahra. A református templomot megpillantva már felsejlenek első emlékeim, amikor 1955-ben Édesanyámmal Nagymamához jöttünk látogatóba. Akkoriban Valéria keresztanyámat is meglátogattuk. Talán a sors keze hozta, hogy a szállásunkat is a Valéria-házhoz rendelje. A fincsi sütemények jutottak eszembe, amit édesszájú gyerekként faltam fel. Még a tokaji bor emléke is előkerül, amit akkoriban, bár lopva, de megkóstoltam. Emlékszem, ahogy a hölgyek beszélgetés közben kóstolgatták az édes borocskát. Mivel a sok süti után én is szomjas lettem, kisgyerekként elcsentem az asztalról egy pohárkával, s mind megittam. Meg is volt az eredménye, hamarosan elaludtam a fotel mellett. Gyakran hallottam a vicces megjegyzéseket: „te borkóstoló nebuló, leittad magad!” Lehet, hogy ott rögzült belém a tokai bor kedvelése.

Estefelé felsétáltunk az ismerős templom-utcán a szőlődombokra. Innen belátni délkelet felé a vidék gyönyörű hegyaljai részét, távolabb pedig a Tokaj-hegy 360 m-es csúcsát. Egyenes sorokba rendezett magas, kordonos szőlők aranyló fürtökkel terhelt tövein sorakoztak a szüretre váró szőlő bő termései. Panoráma-videóval és fotókkal örökítettem meg a mostani régi-új emlékeimet. Itt a lakosság többségében szőlészet- és borászatból él, s nem is rosszul, mert nagyon felkapott lett az e vidéken termett szőlő minőségi, jellegzetes ízű bora. Persze, más kincs is nagy mennyiségben fordul elő, a dolomit és kaolin, melynek bányatelepeiből többen jól megélnek. Sajnos a hegyek, dombok oldalain a kitermelés okozta sebek éktelenkednek.

Este húgomékkal egy meghívásos borkóstolón is részt vettünk, fönt a domboldali utcában. Rendkívül barátságos volt a borász, bemutatta a pincéjét, ahol szépen, két sorban sorakoztak az egyforma hordók. A kóstolás iránya befelé haladva történt, egyre finomabb, öregebb borocskákat ízlelgettünk meg. A leghátul megkóstolt 4 éves, 5 puttonyos tokaji fenséges volt. Sokat beszélgettünk a régmúlt emlékeiről, s a tősgyökeres mádi borász megígérte, hogy idős szomszédjaitól megérdeklődi, tudnak-e valamit az ötvenes évekről, nagyanyámról, keresztanyámról. István bátyóval a barátság nagyon hamar kialakult, s másnap estére meghívott a szőlőjébe, nézzünk szét. Nem akartunk innen üres kézzel távozni, vettünk is néhány liter tokaji óbort hazavitelre.

Szállásunk kellemes volt, több férőhelyes épület, szép kis udvar, hátsó kerti kiülőkkel, kis patakkal a kerítés mögött.

Hosszasan beszélgettünk húgimmal a gyerekkori emlékekről, amihez a segédanyag Édesanyám levelezéseiből származott. Ő már jóval utazásunk előtt végigolvasta a sok levelet, melyeket mádi nagymamánk írt még a 2. világháború után, egészen a hatvanas évekig. Nagyon nehéz életek, emberi sorsok kerültek elő családunk anyai ági múltjából. Jó lenne ezt is feldolgozni, ugyanis több száz oldalnyi levelezés maradt fent, néhány fotóval is.

Másnap tovább autókáztunk az északiabb tájak felé. A 39-es úton, Tálya felé menet sorban tűntek fel az alacsony, de szép hegyek: Nyerges, a Dorgó-tető, majd a hatalmas kőbánya-telep a Kopaszhegy tövében. Pár km után Abaújalpár gótikus temploma tűnik fel, s felbukkan a távolban Boldogkő vára is, tövében Boldogkőváraljával, a szép kis falucskával a Zempléni tájvédelmi körzet peremén.

Jól meg lehet közelíteni a várat, fönt a parkoló ingyenes volt. Innen szép kilátás nyílik a Zempléni hegységre, a Magoska 734 méterével és még számos kisebb csúcs tűnik elő keletre és nyugatra.

Megszámlálhatatlan a vár tulajdonosainak, gazdáinak sora az 1282-as évet követően, amikor először történik okleveles említése. Végigtekintve ezeken, elénk tárul Magyarország századokon átnyúló hányatott történelme.

A várból s a felső bástyából nagyon jó fotókat tudtunk készíteni. Itt mindent szépen rendbetettek, a termekben is akad bőven látnivaló a középkori berendezkedésekből. Leginkább egy magaslati kifutót csodáltunk meg, a sziklagerincre épített fahíd átjáróként szolgál egy külső bástyához. Boldogkő-várát a falai mentén körbe is jártuk, és bármerre néztünk, a táj szépsége elbűvölő volt.

Eleget téve a meghívásnak, időben vissza kellett indulnunk a borászhoz, hogy még világosban kivihessen a szőlőbirtokára. Jó pár km-t kocsikáztunk a terepjárójával, egy hosszú betonlapokkal takart keskeny, de nagyon szép, dombra menő úton.  Mindenütt szépséges, rendezett szőlészetek borították a tájat, szüretre váró fürtöktől roskadozó tőkékkel. Borász barátunk egy fa alá helyezett padon tokaji hárslevelű borral kínált. Életemben először tapasztaltam meg a csodás érzést, amikor az érett, aranyló, mézédes fürtöket kóstolgatva, azt borral öblítgettük le. A lemenő nap fényében csillogott a pohárban aranyló aszú, fokozva a bor varázsát.

Olyan percek ezek, melyeket nem lehet elfeledni, melyek talán maradék életünk végéig is elkísérnek.

          Pintye Tamás             2023 szeptember végén