Körutazás Tündérországban.

(úti beszámoló)

            Rövid temesvári tartózkodásunk után, majdnem terv szerint, 1999 augusztus 12.-én Csütörtökön indultunk el a nagy körutazásunkra.  A mindig szomorú szokásos búcsúzkodások után Lugozs felé vettük utunkat, akárcsak mint amikor Szurdukra mentünk volna. Szép volt az idő, Rékás-nál a Liza vette át a szót és ő mesélte emlékeit a gyerekeknek gyerekkorából, érintettük a következő falvakat ahova még gyalog is és a kis póni lovas kocsijukkal mentek el a 63-as évek felé járó időszakban. Ótata is itt kereste szegényes kis kenyerét, majd később ezekbe a falvakba járt fotókat készíteni a parasztoknak. Lugozs után a Maros völgye felé mentünk, egy nagyon szép helyen megálltunk pihenni, innen dél felé a Ruszka-havasok látszottak. Déváig már nem álltunk meg, hamar megtaláltam a parkolót, innen lehet a legkönnyebben felmenni a várba. Liza a kocsiba pihent nem vállalkozott a meredek hegymászásra. A Dávid és a Júlia viszont nagyon élvezték a sziklás bokros meredek terepen az utat fel a magas Déva-várába. Nagyon szép a kilátás innen, minden irányba: Északra amerről jöttünk a Maros kanyarog szépen méltóságteljesen, csak egy nagy ipari létesítmény gátolja útját ez az ivóvíz szűrő gátberendezés, Nyugatra a város látszik alattunk, Délre messze a Kudzsiri havasok, Délnyugatra a Ruszkicai-havasok. A várat körbejártuk a falakon, a bástya romokon ahol még állnak a romok. A belső udvar borzasztóan szemetes, konzerv és műanyagflakon kupakok, mindenfele szemét van a várfalakon kívül is. Látszik, hogy nincs gazdája semminek, a turizmus szinte a nullára csökkent. Pedig ha rendbetennék milyen értékes lehetne, sokoldalúan ki lehetne használni, még akár hotel, resztaurant, bár, kilátó és Dávid képzelete szerint egy drótkötélpályás közlekedés is megvalósiható. Aznap még hosszú út állt előttünk, Nagyszeben felé mentünk, kajáltunk majd továbbmentünk, mert ma még egy szálláshelyet is kellett keresnünk. Csisnadia vagyis Nagydisznódra keveredtünk be, gondolván egy jó sátorozó hely csak akad, de sajnos mindenfele házak, tanyák, a mellékutak pedig rosszak voltak. Véletlenül az Olt völgyébe keveredtünk be mivel erre volt jó az út, lementünk a Vörös-toronyi szorosig, mivel sötétedni kezdett az Olt partján kerestem helyet, egyetlen jó hely volt pont a Vöröstorony romjai alatt, itt pont a régi római erődítmény tövében állítottunk sátrat. Mire végre nyugovóra tértünk már késő este lett, fáradtságunk ellenére igen jól éreztük magunkat, hogy véletlen és a szükség pont ide hozott.

Augusztus 13.-án

Pénteken szép reggelre ébredtünk, senki nem zavart, az éjjeli kamionokat nem hallottuk, csak reggel kezdtek zúgni egyre sűrűbben. Amíg összepakoltunk már a Nap fényénél a gyerekek megvizsgálták a romokat kilenc óra lett, elbúcsúztunk az Olt völgyétől és továbbmentünk Fogaras felé, mellettünk az egyre magasabb hegyek a Fogaras vonulatai csábítottak, addig-addig beszéltem a Traszfogarasi szerpentinekről amíg mindenki oda akart menni, így alakult, hogy kissé módosult útitervünk és fel kacskaringóztunk a 2000 m-re. Közben az idő romlani kezdett, sikerült megnézni a Bilea tavat, az ország legmagasabb alagútján is átnéztünk a másik oldalra, majd a vízesést is megnéztük, mire lefelé jöttünk nagyon erős vihar és zápor tört ki, szerencsére már lent is voltunk mire elment, a benzinkútnál vártuk ki a végét.

Dlélután fele járt az idő igyekezni kellett, hogy estére minél közelebb kerüljünk egy szép és jó sátorozó helyhez lehetőleg uticélunk egyik fő állomásához, a Királykőhöz.

Eljutottunk Brassóba, a központban leparkoltam pihenni, addig a Liza a gyerekekkel megnézték a fekete templomot, és a környékét. Késő délután lett mire tovább mentünk, Rozsnyó felé, láttuk a Várat az útról és igyekeztünk Zarnesti felé. Itt már rossz utakon mentünk át a hosszú falusias kisvároson s egy-két völgyben próbálkoztunk sátorozó helyet találni, sikertelenül. Közben a kis Királykő vonulatai szépen, aranysárgán tündököltek a lemenő Nap fényében, ahogy haladtunk a Plaiul Foii menedékház felé, találtunk egy szép rétet s egy erdőszélén letáboroztunk. Már sötét lett mire kész lettünk mindennel, persze meg is vacsoráztunk és a a nagy dinnyénk felét.

Augusztus 14.

Szombat  reggel mire már a Napocska  szárította a nedves holmijainkat, szép kilátásban volt részünk, amit az este nem észlelhettünk. Összepakolva innen már csak 2 Km-re voltak a táborozóhelyek, a turisták táborai, kerestünk egy ujabb helyet a Birsa patak mellett egy kis tisztáson, ez már sokkal közelebb esett a hegy vonulataihoz. Kevés csomaggal ketten a Dáviddal elindultunk egy nagyobb túrára, fel a gerincre. Már indulás után meredek volt az ösvény, a sziklás hegy lábainál pedig már lassúbb és egészen meredek volt az ösvény. Egyre szebb helyeken haladtunk át, függőleges falak mentén a sziklába vájt ösvényeken jutottunk fel egy fenyőkkel benőtt balkonra. Innen már fel lehetett mérni, hogy még igen sok van hátra a csúcsig. Pihenésképp a már leérőben lévő áfonyát kóstolgattuk. Itt a Rachita menedékház teljesen lepusztult állapotban, a hármas ösvény elágazásból egyet kipróbáltunk, elég magasra úgy kb. 1800 m-re vitt fel, innen már csak a drótkötelek segítségével lehetett továbbhaladni. Mivel nem voltunk a legjobb formában a mászáshoz, a szél is erősödött, a felhők is elég alacsonyan és gyorsan mozogtak, lemondtuk a további mászást. Pihenés után visszamentünk az irányjelzőig és kipróbáltunk egy másik változatot a hegygerinc ÉK-i felén, innen is szép volt a kilátás, valamivel könnyebb az út, viszont itt egy nagy meredek kőgörgeteg nehezítette a feljutást. Itt is kb. 1800 m -ig mentük fel.  Mivel a visszautat is fel kellett mérni, időben visszaérni, így ezt is megszakítva, a túránkat itt befejeztük. Lassan a tájban gyönyörködve leereszkedtünk a hegyről. Fájt a lábam, az izmok és az izületek, s ha az ember reflexei ilyenkor rosszak nem lehet tovább erőltetni, mivel még a sok vezetést sem pihentem ki egészen. Este felé a táborozó helyünket alakítottuk ki, vacsora után még sétáltunk egy kicsit majd a híreket az időjárást hallgattuk.

Másnap Augusztus 15.

Vasárnap volt. Dávid legnagyobb bánatára innen továbbálltunk mivel a körutunkban már Temesvárról késésben voltunk, így nem férne bele minden célpont. Újra Brassón keresztül utunkat ezúttal már Székelyföld felé haladva folytattuk, s közben a Dávid azt tervezgette, hogy ide majd még visszatér, hogy végigmenjen a Királykő bércein.

Szentgyörgy, Tusnád következett, meg se álltunk a Szent Anna tóig. Nagy volt a tömeg hiszen hétvége is volt, parkoló jegyet kellett váltani, lementünk a tóig. Nagy megdöbbenéssel tapasztaltuk a környezetrombolást, a tóparton strandolók, piknikezők hada versengett a szalonna és flekkensütésben, megkerestük a kápolnát, ez szerencsére még rendbe volt. Itt készítettem a gyerekeknek is egy képet. A Liza és a Júlia a bazársoron bámészkodtak, mert hát ezeket is fel engedték a haszonlesők. Bennünket nem érdekelt inkább a tavat körbejártuk, a tó maga a környezetével távolról nézve még szép, de ha már az erdőszéli sávot és a tópartot is nézzük, siralmas a látvány, elképesztő mennyi a szemét, hiába vannak a szemétkosarak azok is tele vannak. Én nem így emlékszem 20 év távlatából erre a csodás vidékre. Délután tovább is álltunk, Tusnádfűrdőn keresztül mentünk tovább, az úton ásványvízkútnál minden palackot feltöltöttünk. Este felé gondolván, hogy talán Balán bánya vidékén találunk jó helyet, bekeveredtünk egy igen rossz útra a völgy végén, erdei úton fönn egy kanyarban találtunk sátorozó helyet. Nagyon éhes és fáradt volt a család. Vacsora után mivel nagyon szép csillagos ég volt egy kicsit csillagásztunk és beszélgettünk, a fáradtságért Kárpótolt bennünket az égbolt a csodás fenyőerdei levegő, no meg a jó víz.

Augusztus 16.

Hétfő  reggel szép Napos idő volt, ÉK-felé  kilátással a Nagyhagymásra. Megszáradt minden amíg reggeliztünk, így a visszafelé vezető rossz de ismert úton a Békás szoros felé mentünk. Előbb a Gyilkos tavat néztük meg, utána pedig a szorosban álltunk meg háromszor bámészkodni a természet csodatárában. Sajnos a szorosi út mentén itt is hosszú bazársorok rontják el a tály szépségét, a kereskedelem a maga ártalmaival itt is jelen van már. Úgy határoztunk, hogy a Békás tavat megkerüljük végignézzük a szép vidéket. A tó É. felén táboroztunk le a Csalhó 1900 m-es bérce tövében a patak parton. Jól összetúrtak mindent errefelé a fenyő kitermeléssel. Itt több táborozó is volt, de jól elfértünk, csak épp a sátorszegeket nehezen lehetett beverni a köves talajba. A lemenő Nap aranysárgába festette a sziklás csúcsot. Másnap már akárhogyan számítgattuk az időbeosztást, le kellett mondani a hegymászásról, mivel Besztercén már várnak bennünket.

Augusztus 17.

kedd ,mire végre elindultunk 10 óra felé járt, és még volt több mint 150 Km előttünk. Borszék felé vettük az utunkat az 1050 m -ről lefelé, szemeink nem hitték mit látnak. Az egész völgy hegyoldalairól leirtották a fenyőerdőket, legalább 14 puszta hegyoldalt számoltunk meg, alig lehetett közlekedni a fakitermelőktől, mintha versengtek volna, ki hord el többet az erdőből. A szállító kocsik egymást érik és hordják el, adják el a rengeteg fenyőt, még egy helyen sincs az erdő visszatelepítése megkezdve. Borzasztóan néznek ki így a hegyek, mint egy lenyúzott állat a szőrméje nélkül, hogy milyen ökológiai katasztrófa fog itt is beállni nagy esőzésekkor az nem vitás, falvakat sodorhat el az ár a sár. Az emberi felelőtlenség, kapzsiság gonosz példája ez. Tovább az úton itt-ott még láttunk erdőirtásokat de itt Székelyföldön van a a legnagyobb pusztítás. Az óta is kísértetiesen visszatér ez a látvány. Ez itt már egy pusztuló Tündérország !

Délután Sófalván át Besztercére tartottunk, ezen a szakaszon rengeteg palota szerü ház az újgazdagok kúriái épültek, azt hinné az ember, hogy templomok ezek, úgy néz ki itt a soktornyos ház lett a státusszimbólum. Ortodox templomból is épült bőven, talán több is a kelleténél, hiszen alig van olyan amelyikben pap tart misét.

Besztercén, könnyen megtaláltam rokonaimat, a főutcán jön be az út a városba. Az Anikó volt odahaza, hétvégén is vártak. A Laji csak később került elő a tekergésből, a Marika húga gyerekei keresték. Nagyon közel laknak egymáshoz. A Punyiék nem ismertek meg, a Laji bácsi akit "megsuhintott a szellő", ahogy a Marika mondja, dadogva nagy buzgósággal és hadonászással fejezte ki örömét. A Punyi néni asztmás nehezen van nagyon megöregedett, megviseltnek látszott. A Marika már lefogyott, de jól tartja magát, csak épp munkanélküli. Az Anikó elmondása szerint piálnak az öregek, a Marival együtt, A kettejük nyugdíja elég lenne a kis rezsijük miatt is de nem tudnak gazdálkodni, és a Mari a gyerekeivel is rajtuk él. Csak a 19 éves lányuk, a Darklé elköltözött a nagyanyjához, dolgozik és nem kívánja látni ezt a társaságot. Őt csak fotón láttuk, nagyon szép lány. A kisfiú tud jól magyarul, szegényke sovány és elég rosszul táplált, sokat verték, elhanyagolták amikor beteg volt. Mariék csúnyán élnek a férjével.

Készitettem néhány képet a gyerekekkel és az öregekkel. Estig amíg a Laji előkerűlt, az Anikó kipanaszkodta magát keservesre fordult sorsáról. Megjött végre az unokatestvérem nagyon örűlt, vacsoráztunk, majd egy kicsit sétáltunk a környéken.

Szép lakásuk van nagyon jól igényesen lett berendezve annakidején amikor lakást cseréltek, akkor még a Lajinak jól ment, főnök volt. Az Anikó is sokat kapott hazúlról. Változtak az idők, megromlott a helyzetük, éppen hogy tartják magukat. A Lajika fiuk katona, a Laji egy magán vállalkozónál dolgozik kevesebb a fizetése mint az Anikóé aki még mindég tisztviselő a szétesett kereskedelmi cégnél. A kajákat faluról az apóséktól kapják, így tudnak kijönni. Laji eléggé maga alatt van pár éve nem tud kiválni a múltból, nem képes váltani, emellet még a nejével sincsenek jó viszonyban, az Anikó elkeseredett még a vállásra is gondol már. Mindent összegezve  az Anikónak van igaza, hűséges rendes dolgos asszony s a férje nem értékeli, Ő más utakon jár, ábrándozik, siratja a múltat.

Ezért másnap elhatároztam, hogy valamelyest ráveszem a Lajit, hogy próbáljon váltani és változtatni magán is. Talán a mi küzdelmünk példája, hogy szinte a semmiből teremtettük újjá életünket, és sokszorta nekezebb közűlmélnyek között is kitatrottunk egymás mellett, talán ez segit neki. 

Augusztus 18.

Szerda Ma szétnéztünk a központban, megnéztük a katolikus szásztemplomot, most renoválják, a régi piactéren az árkádsor is megvan kímélve. Lajiék hamarabb kijöttek a munkából, amíg ebédet főzött beszéltem a fejével próbáljon meg belekezdeni valamibe, nem a múltból kell élni és sajnálkozni, hanem előretekinteni. Ebéd után még jól elbeszélgettünk, dicsértem az Anikó erényeit, amiért a Lajinak becsülnie kéne, jobbat úgysem talál, nézzen tükörbe már jól megőszült, pocakja van öregszik, a neje meg még mindég csinos házias családcentrikus. Bepakoltuk a kocsiba a sok cuccot, még pár dolgot kiválogattam a Marikának, a gyerekeinek, a Lajika fiuknak, aki épp a sorkatonai szolgálatát teljesíti. Egy új kondi cipőt hagytam még hátra ráadás ajándékképp. Búcsúzáskor a lelkükre beszéltem, hogy csak szeretettel és kölcsönös segitséggel tudják áthidalni a nehézségeket.

Amikor Besztercéről eljöttünk rendkívűl sajnáltuk, hogy nem mehettünk el Lajiékkal együtt egy jót bulizni, vagy kirándulni, a hangulat sem volt  erre a megfelelő, no de talán máskor. Az úton az ismerős tájakat felismerve a családomnak feleleveníttettem néhány emléket a "régi szép időkről". Sajnáltuk, hogy megromlottak a viszonyok az életkörülmények ott náluk is.

Amikor Zilah közelébe értünk nem a jó irányba tértem le, de mivel minden út arra felé vezetett továbbmenve Moigrád felől értünk be, szép Naplementével a Meszesen meghozta a kárpótlást. Jancsi keresztapám már nem is remélve hogy jövünk- elsirta magát örömében. Sokat beszélgettünk vacsora után, szerencsére volt bőven még kajánk, Ő nem áll fényesen amióta csak egy nyögdija van s kimerítette a Kató nénivel való gondoskodás, majd temetése, az idegei sem állnak a legjobban. Másnap a temetőbe mentünk felkerestük őseink nyughelyét. Felháborítónak találtam, hogy Hirickó rokonaink, kisajátítva a sírhelyeket, a Izsike nagyanyám nevét még ki sem írták. Kató néninél is tettünk virágot, mindenkinél gyújtottunk gyertyát, Irmuskánál, Laji nagyanyjánál is voltunk. Nagyapám sírja borzalmas volt, neki estem puszta kézzel rendbe tettem a keresztet is a helyére állítottam s úgy adtunk tiszteletet szegény öregnek, igen becsületes asztalos mesterember volt. A Diákdombról megcsodálhatták a gyerekek a várost a Meszessel a háttérben, bár nem olyan már mint amikor mi fiatalok voltunk, a várost elrondították. Itt írta Ady nagyon szép diákkori versét "Pipál a Meszes". A két templom között, amelyik a maradék Magyarság megtartó ereje, a bankpalota éktelenkedik a csillogó-villogó stílusával. Keresztapámék az egyházzal és az RMDSz-el próbálnak menteni, amit még lehet. De mi lesz, ha már a még  aktív öregek nem lesznek, akik ápolják és mentik történelmi emlékeinket?! Az Adorján papot sikerült onnan a közösségnek elpaterolnia s az új pap akit a Tőkés tett oda megújított mindent, a templomot renoválják, belül is szép rendes. Végigsétáltam gyerekkorom sokat taposott helyeit. Voltunk benn pár fotót is készítettem, és a nemrég  előszedett régi Zilahi címert megcsodáltuk, amit felraktak a falra. Kétféle címere van a városnak egy pallos alakú és háromszögű is. Egyedülálló, ilyet nem is láttam még 1569-ből származik kb. 1 m széles.

Szétnéztünk a főtéren, Wesselényi szobor nem valami jó állapotban van, a park ronda, az Angyalkás kút még megvan még jó vasas izű a vize, bár a kút elég izléstelen kivitelezésü. A piac jó nagy, van vásározó bőven, egyes termékek olcsóbbak mások drágábbak a mieinkhez képest.

Aznap még Augusztus 19.

-én ebéd után felszaladtunk a Meszesre. A gyerekeknek megmutattam a Kabannát, elrondították a környezetét, be van kerítve szöges dróttal, valami tábornak van berendezve. A híres "Nádastó"-nak nyoma sincs. Hátul megnéztük a még létező Heléna gödröt, sajnos ez is kezd betömődni, a gondatlanság miatt a szemetet is egyik oldalán ledobják, disznóólak a másik oldalán, a trutymó folyik szerte-szét a katlanba. Kerestük az Alabástrombányát, a kis dombtetővel, sajnos ezt is elhordták, alig maradt belőle valami, néhány szebb hófehér követ mentettünk meg, ezeket késsel lehet faragni. Gomba nem volt az erdőben, a szárazság lehetett az oka, elmentünk Dáviddal a messzelátóig, ennek a helyén van a Tv relé, környéke csalántenger és mindenfelé szemét. A gerincen kerestük a "Trajánusz útját" vagyis ennek a maradványait, de erre is rámásztak a fakitermelő forgalommal.  Még a Popasz-hoz is felmentünk, ott egy kőpark van, a kis kemping házikók tönkretéve, itt is a környék tele szeméttel. A civilizációs ártalmakból elegünk lett és visszamentünk Jancsihoz elmesélni a sok csalódást. Gyerekkorom minden fontosabb emlékezetes helyei megsemmisültek, erre a sorsra jutott a lepusztuló Fenyves erdő Gyilkos dombja is. 

Még aznap este a Csapó Laji barátomék láttak vendégül vacsorára, jól eldumcsiztunk. A 30 éves véndiáktalálkozóról sokan hiányoztak, mesélte. A Csapóéknak elég jól megy, vállalkozók lettek, a műszaki mesterségéről átállt a nejével a kiskereskedelemre, minden árut hetente Magyarból hoznak, megéri a Metró-ból is vásárolni, van lángos sütőde butikjuk, melegszendvicsekre, üdítőkre, kávékra stb. A nagyobbik lányuk a Kolozsvári kereskedelmi egyetemen végez nemsokára.

Keresztapám szomorúságára másnap hazafele indultunk, kapott egy kis támogatást a sírokra a novemberi világításra.

Aug. 20.-án

Szt. István napján Nagyvárad felé tartottunk "hazulról-haza". Váradon a gyerekek szétnéztek a régi  belvárosban s itt összefutottunk a Stefi barátom nejével, aki jogtanácsosa a Tőkés püspöknek, a kislányát pedig pár éve táboroztattam a Győrújbaráti ifj. táborban. Igen hosszú volt az út, nagy meleg is volt. A határnál nem foglalkoztak velünk hamar az Óhazában teremtünk. Budapest felé eleredt az eső, s itt zárult be a kör mivel más irányból jöttünk.  Jancsi barátomékhoz érve elromlott az idő. Náluk vártuk be az estét, s a szakadó eső ellenére mi férfiak élőben a Dunapartról megnéztük a tüzijátékot. Fél órát tartott annak ellenére, hogy pacallá áztunk igen szép látványban volt részünk, még zuhogó esőben nem láttunk tüzijátékot, érdekes volt a fény a ködök és  színjáték.

Később Jancsiéknál belülről is eláztunk, majd lefeküdtünk, kemény volt ez a nap 600 Km után, s túl a 2500-on.

Szombaton nagy piac volt a Józsefvárosban, s elintéztük az árubeszerzést is, így délben jól megterhelt kocsival mentünk haza Győrbe.

Még aznap a kertben is kinn voltunk Écsen, sajnos a gaz irdatlan nagy lett, a szőlő pedig beteges, rögtön permetezni kellett. Így aztán elkezdődött egy újabb évi hajsza a megélhetésért. A tanári iskolakezdésnél, kiderült, hogy mégis egyéb tananyagot tanítok, tantervet csinálni, óratervet, felkészülést elkezdeni, közben piacozni, a kerti munkát dupla erővel hajtani, a társasházunk problémáit intézni s ime most is alig kapok levegőt, a hétvégén száz dolgozatot kijavítottam.

Kétszeri nekirugaszkodással leszüreteltünk, a szőlő 50%-a tönkre ment, de így is lett jó 150 l fehér bor, az vigasztal, hogy legalább az Otellóm jobb lett a tavalyinál, ha ez a bor beérik vetekszik majd a minőségivel, s kinevezem Écsi Bikavér-nek. 

               Győr,1999.10. (12-24)                                                                                              PiTa